A szauruszgyíkok legendája:az első konfliktus /3. fejezet/

III. fejezet

Mikor felébredt már az erőd kocsmájában, a Hősök Kapujában ült. Katonái és tiszttársai a félig felborult asztalok és székek közt mulatták az időt. Bor és sör illata terjengett az helyiségben. A csapos Yans, mint mindig most is az agyagkorsókat töltötte tele az Elf Birodalom legjobb vidékeiről származó borokkal és sörökkel. Látszott rajta, hogy ő senkitől nem sajnálja a különleges italokat, bár valószínűleg a háború kitörése óta nem tudta készleteit pótolni. Ennek megfelelően az árak az eredeti kétszeresei vagy annál is magasabbak voltak. Gar ' Tohr sajnálta, hogy így kifosztják katonáit, de tíz sharmérföld körzetében nem lehetett sehol egyetlenegy fogadót sem találni. Amikor a katonák meglátták, hogy fölébredt rögtön nyújtották neki az agyagkorsót, hogy igyon velük együtt. Gar úgy gondolta nem árt, ha meglátogatja Gildesh nagyurat, bár egyenlőre csak sejtései voltak, hogy hol lehet. Ezért hát lerázta magáról a félig önkívületi állapotban lévő elfeket és elindult a szállás helye felé.
Amikor kilépett az ajtón egyből a szemébe tűnt, hogy kora hajnal van. El nem tudta képzelni magáról, hogy több mint egy napig ájult volt. Lesietett a lépcsőn, átvágott a gyalogosok hosszú során és elindult a barakkok közt a parancsnoki torony felé. Már messziről látta, hogy a torony teljesen ki van világítva. A falakról a fáklyák fénye tükröződött, de már kezdték eloltani őket. Átvágott még néhány dűlöngélő elf közt, majd felsietett a rámpán, ahol most is szekerekkel rakodták be a konyhára valót. A torony tetején őrök várakoztak, hogy felváltsa őket végre valaki. Gar ' Tohr besietett a konyhába, ahol most rengeteg lovag sündörgött és Gar el nem tudta képzelni ezek mit is kereshetnek a tiszti szálláson. Utat tört magának, majd elindult felfelé a lépcsőkön. Az első ismerős arc, akivel találkozott Shin Tarkok volt az íjászok hadnagya. Már messziről intett neki, majd mikor odaért megkérdezte tőle:
- Mi folyik itt hadnagy?
- Bor az semmiképp... – elvigyorodott a viccén, majd látva az erőd parancsnok arckifejezését így folytatta -...Gildesh tábornok adott ki egy napi pihenőt az elfeknek. Most mindenki azt ünnepli, hogy visszavertük a támadást. Gildesh nagyúr pedig a térképteremben van, és egy utat tervez, ahová önként jelentkezőket vár a tisztek közül. Nagyon ajánlom, legyen vele óvatos parancsnok, mert nagyon dühös volt magára, hogy még őröket sem állított. Szerinte elkerülhető lett volna a támadás, ha vannak őrök a toronyban. A fal építésében is talált hiányosságokat, amelyek szerinte nem anyagi kérdések. Vigyázzon vele! - azzal tovább sietett a dolgára. Gar is tovább sietett. Katonák jöttek - mentek a folyosókon, ahol legtöbbször csak az őrök és a tisztek szoktak járkálni.
Felért a lakosztálya emeletére. Itt még több elfbe botlott. Fel s alá rohantak papírokkal a kezükben ismeretlen rendeltetési helyük felé. Gar ' Tohr valahogy átverekedte magát a tömegen és bement a lakosztályába. Döbbenten nézett szét. Az ő gyönyörű szobái!! Nem tudott mozdulni a fájdalomtól. Minden dísz, szobor, tükör, egyszóval minden, ami a kényelmet szolgálta volna a szobában eltűnt s helyette vastag térkép rétegek fették a szoba falait mindenütt. Az asztalokon makettek álltak, az ágyon pedig egy katona aludt megelégedett hortyogással. Azt hitte szét veti a düh. Mit képzel ez Gildesh? Csakúgy fogja magát és átrendezi az egész életterét. Hatalmas elhatározással odarohant az asztalon éppen valamit magyarázó Gildesh - hez s durván ráförmedt:
- Mégis mit képzel, mit csinál itt?
- Mégis mire gondol? - kérdezett Gildesh vissza.
- Tönkre teszi az egész szobát! Tudja mennyibe került ez nekem még olyan lett, amilyen néhány napja még volt.
- El tudom képzelni, de ha megenged egy apró közbevetést. Tudja maga hány elfnek van ilyen küllemű szobája magán kívül? ... Gar a fejét rázta, jelezve, hogy nem... Egy elfnek. Az anyámnak.
Akik a szobában voltak mind elmosolyodtak a nyilvánvalóan bántó gúnyon. Gar azonban nem vette a lapot:
- Tehát van még egy elf, akinek van. Nem vagyok egyedül.
Gildesh majd elnevette magát. Végül meggondolta és határozottan szólt:
- Nos, ha mindenképp ragaszkodik a nemesi laktérhez, jöjjön velem, az anyám szívesen lát majd egy ilyen érző szívű nemest. Velem tart? - és kinyújtotta kezét Gar felé.
Gar ' Tohr szempillantásnyi idő alatt belecsapott Gildesh kezébe.
- Persze, hogy önnel tartok! Amúgyis untam már ezt az erődöt.
A többiekből ezekben a pillanatokban csapott elő az elsöprő nevetés. Gar értetlenül nézte őket.
- Barmok! Mit nevettek? Inkább irigykednétek, hogy nem ti mentek Gildesh nagyúrral.
Ők azonban megállás nélkül röhögtek tovább. Tohr kezdte magát kellemetlenül érezni. Lehet, hogy csapdába esett. Te jó ég miről beszélhettek ezek az ő érkezése előtt!?
- Min nevetnek Gildesh nagyúr? Talán viccelt és nem visz magával? Válaszoljon! Köteles rá!
- Hosszan beszélhetnék a kötelességekről Gar ' Tohr! De azt kérdezte, hogy min is nevetnek ilyen jóízűen? Azon, hogy kényelmében nem is töprengett rajta, hogy én mikor térhetek leghamarabb haza? Másodszor, pedig azon, hogy ön ezentúl nem is nemesként folytatja útját! Ve...
Nem tudta folytatni, mert Gar neki ugrott. Azaz csak ugrott volna, ugyanis valamilyen varázst alkalmazva Gildesh megállította röptében és lebegni hagyta. Majd egyet gondolt és egy szemmozdulatra Gar ' Tohr üvöltve és átkozódva neki csapódott a falnak. Vér csordult ki a száján és a piros folyadék a márványpadlóra csöpögött. Gildesh hirtelen felrántotta levegőbe, majd úgy két - három méter magasságban eleresztette Gar nagyot placcsanva ért földet. Mikor földet ért mindenki megdöbbenésére zsugorodni kezdett. Többen Gildeshez akartak rohanni, hogy leállítsák, de mikor látták, hogy ő is olyan döbbenten figyel, mint ők, a helyükön maradtak. Mikor Gar - ból csak egy csontváz maradt egy goblin sámán formájú lény lebegett föl a mennyezett felé. Mindenki döbbenten bámult. Gildesh hirtelen magához tért és egy kört írt le a kezével a levegőben. A lény körül zöldes lett a levegő, majd még kisebbre zsugorodott, míg végül egy üveggömbhöz hasonló tárgy hullott a padlóra. Annyi volt a különbség a két tárgy közt, hogy ebben egy kicsiny alak mocorgott.
Gildesh odalépett a gömbhöz felvette és az oldaltáskájába tette. A többiek még mindig rémülten álltak, csak pislogásuk jelezte, még élnek.
- Ne aggódjanak vége. - szólt bátorítólag az elfekhez. Egy goblin trükk, ami majdnem sikerült nekik. Szegény Gar ' Tohr valószínűleg nem is tudott róla, hogy megszállta egy goblin sámán. Éreztem rajta, hogy ingadozik az Erő benne. Ezért próbára tettem. Ha ő valóban önmaga lett volna. A Tiszta Erő segítségével könnyen kiszabadulhatott volna. De már nem volt önmaga. Félig egy goblin uralta testét és Gar túl gyenge volt ahhoz, hogy ellenálljon. Sajnálom, hogy meghalt, de egyben örülök is neki. Sikerült egy ellenséggel leszámolnunk. Még hosszú az út addig, hogy mindet legyőzzük, de megint közelebb jutottunk a célunkhoz és ez is valami. Most menjenek és tegyék a dolgukat és én is teszem a magamét.
Visszaült az asztalhoz és tovább nézte a térképeket. A tisztek csoportokba gyűlve elsétáltak a csontoktól. Csupán egy elf, Sarkayus maradt a szobában. Először merően bámulta az elf nemes porhüvelyét, majd erővel elszakította arcát a látványról és Gildesh felé fordult. Lassan mozdította ajkait, ahogy e szavakat morogta:
- Pedig nekem feltünt , hogy nincs vele valami teljesen rendben. Tudja nagyúr én találtam rá az erdőben, amikor két héttel ezelőtt eltűnt vadászat közben. Elmentünk egy kicsit kiengedni a feszültséget magunkból. Már jó pár őzgidát lőttünk és indultunk volna vissza az erődbe. Ekkor azonban szegény Gar egy szarvas után ugratott a lovával. Hiába kiáltottunk utána eltűnt. Nem mertünk utána menni, mert szörnyű sötét vett körbe minket. Letáboroztunk. Gondultuk majd visszajön vagy a zsákmánnyal vagy a nélkül. Holdkeltéig nem is aggódtunk, de mikor utána sem jelent meg kettesével elkezdtünk a holléte után kutatni. Reggelig nem is leltünk rá. Éppen haza akartunk indulni, amikor én észrevettem, hogy valami lóg egy fa ágán. Odamentünk és láttuk, hogy ő az, a lova hasa ki volt fordulva. Úgy tűnt medve támadta meg. Azt hittem felmászott előle a fára és csak fáradtságában aludt el. Most már tudom, hogy nem így történt. És én...én sajnálom , hogy bajt hoztam az erődre azzal , hogy nem vizsgáltattam meg a gyógyító sámánnal, de mikor megtaláltuk magához tért és semmi nem látszott rajta. Én...
Gildesh látta a sírás folytogatja , ezért közbe vágott:
- Nem tehet róla. Én is csak képességeimnek köszönhetem, hogy észrevettem. Ne eméssze magát feleslegesen, menjen le a konyhára és mondja meg a főszakácsnak, hogy adjon magának egy finom reggelit.
Sarkayus megköszönte Gildesh szívélyességét és kiment az ajtón. Gildesh közben végig azon törte a fejét, vajon egy goblin sámán mitől lett olyan erős, hogy egy a Tiszta Erő - t ismerő elfbe beleköltözzön. Végül úgy döntött nem árt, ha megnézi, kikkell kezd neki a hosszú útnak.