Ezt a történetet, úgy olvassátok, hogy első próbálkozásaim egyike. Még 15-16 éves koromban alkottam. Ennél fogva (bár újra olvasom és próbálom javítani a hibákat) nézzétek el, ha valahol értelmetlen dolgot találnátok!
I. fejezet
I. fejezet
Egy kis csoport haladt az erdő mélyén. Körülbelül nyolcan lehettek. Elfek voltak mindegy szálig. Vezetőjük nagyúr lehet. Ruhája a legújabb harci dívatnak felel meg. Az elfekre jellemző középmagas lovon ült, melynek szőrén izzadtságnak nyoma sem látszott, bár a katonák nagy része már szinte nem is állt a lábán. Két íjász, két lovag - oldalhüvelybe helyezett kardjukon látszott, hogy nem tartanak támadástól, hiszen bíztak vezetőjükben és annak erejében - két lovas katona, hosszú lándzsákkal a kezükben melyek már-már lehúzták tartójukat a lovakról. Mellesleg nem utolsó sorban egy elf sámán egyenesen Thungail - ből az elf fővárosból. Az ilyet a legkönnyebb megállapítani, ugyanis nincsenek más olyan sámánok, amelyek ilyen magasan hordanák az orrukat. Mindannyian holtfáradtak voltak, de a beléjük nevelt fegyelem visszatartotta őket attól, hogy lázadozzanak egy kis erőltetett menet miatt. Pontosan tudta ezt a vezető is. Rábízta volna katonái fegyelmére akár az életét is, hiszen tudta ők akkor is fegyelmezettek maradnának, ha maga a Szürke Folyamok ura nézne velük farkasszemet egész hadseregével együtt. Vezetőjük a legnagyobb elf harcosok közül való, aki valaha született Syrok király óta. Hamar megmutatta tehetségét a Határvidéken dúló felkelésekkor és a király is hamar kegyeibe fogadta. Kinevezte őt a Déli Királyi Elf Haderő parancsnokává és a Kikiálltó-csúcstól keletre elterülő vidék tejhatalmú urává. A neve ismertté vált az egész Elf Birodalom területén, és talán még azon túl is. Erről az uradalomról kellett minél előbb eljutnia Gildesh parancsnoknak a Déli sereghez, ugyanis újabban a goblinok támadásokat intéztek a Ködök hegyén túli területekre. Ezek ugyancsak elf befolyás alatt álló területek voltak, de ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy Syrok király rosszul aludjon az éjszaka.
Már egy hete voltak úton. Semmi figyelemre méltó nem történt ez idő alatt, bár a rablóbandákkal meggyűlt egy párszor a bajuk. Végül is szerencsésen túlélték ezeket az erőfitogtató próbákat.
Viszont azt is tudta Gildesh, hogy még egy csatában a fáradt katona szörnyen harcol, ezért megállította a kis csoportot:
- Pihenő! Egy órára itt letáborozunk. Pere maga lesz először őrségen, majd Hyrons követi a soron. Állítsák fel a sátrakat és egyenek valamit! Pirkadatkor indulunk.
- Jöjjön velem Lukar! - szólt a sámánnak. Maga elé engedte, majd a nyomában besétált a sátrába.
- Mit óhajtana a királyi sámántól Gildesh parancsnok? - szólt a sátorban a mágus.
- Én tudom, hogy maga remek képességekkel bír kedves Lukar. Azt is tudom, hogy képességei megengednék magának azt is, hogy a király Első Mágusa lehessen. Ezért kérem Önt, hogy segítsen nekem!
- Kegyelmes Syrok király a mi Urunk azzal a megbízással küldött ön mellé , hogy amiben csak lehet, segítsek az ön számára. Tehát mondja nyugodtan, hogy mi óhajt? - fejezte be mondandóját a sámán.
- Rendkívül kínos az én számomra ez. Nem is tudom megfogalmazni, szavakba önteni , hogy mit érzek. Egyszerűen csak érzem, hogy valami nincs rendben körülöttünk. Ezek a fák, a bokrok, a föld, minden azt sugározza, hogy itt valami nem stimmel. De egyedül nem vagyok képes rá , hogy meghatározhassam honnan jönnek felénk ezek az erősugarak. Arra kérném ebben segítsem nekem !
- Egy kezdő tanonc is képes egy erősugár indulási helyének pontos meghatározására. Lehet, hogy nem is olyan erős maga, mint amilyennek mondják. – vágott fennhéjázó mosolyt a mágus.
Azzal fogta magát leült a földre és felvette az Erő kézbenntartásához szükséges üléshelyzetet. Lassan kezdett megvilágosodni körülötte a levegő és valami sistergő hang kezdett hallatszódni. Gildesh természetesen nem ijedt meg, tisztában volt az Erő megragadásának módszerével, elvégre Ő is meglehetősen tehetséges mágus hírében állt. Látta, hogy a mágus egyre jobban küszködik ezért ő is leült a földre és elkezdte az ilyenkor szükséges varázsformulák mormolását. Látta maga mellett, hogy a mágus körül felizzik a levegő és egy varázskisülés a földhöz passzírozza. Néhány percbe úgyis beletelik mire magához tér. - gondolta és folytatta az imát. Épp akkor fejezte be az Erő megragadását, amikor a mágus felébredt.
- Mi történt velem? - kérdezte Lukar, miközben összepiszkolódott ruháját kezdte megtisztogatni.
- Kiütötte egy kisülés és maga orral belevágódott a sárba. Nos, kedves Lukar ezek szerint ön nem üti meg egy tanonc szintjét sem...
- Ez nem volt egyszerű erősugár, már-már elértem az indulási pontot, amikor megütöttek teljes erőből. Épp csak annyi erőm maradt, hogy megszakítsam a kapcsolatot az Erővel... Te jó Erő Forrás!!! - lenézett a medáljára illetve annak utolsó málladozó darabjára, amely egy - két pillanat erejéig még látszott majd eltűnt , mintha soha nem is létezett volna.
- Te jó Erő Forrás!!! - kiáltott fel még egyszer Lukar. Mi történt velem?
- Semmi különös kedves mágus , csupán annyi , hogy Ön egy jól felépített erőtérbe lépett be és ez az erőtér szétroncsolta az ön Erőalagútját, vagyis a medálját. Én is megpróbáltam belépni és engem is visszaütött, csakhogy én nem medál segítségével lépek be egy alagútba, hanem a Tiszta Erő segítségével. Ezért most én Gildesh a Déli Királyi Elf Haderő főparancsnoka, a Kikiálltó csúcs tejhatalmú vezetője és a Tiszta Erő papja belépek az Erőalagútba.
Hirtelen izzani kezdett körülötte a levegő és látni lehetett az erőhullámok terjedését. Hatalmas dörrenés hallatszott és a katonák ijedten fordultak be a sátorba, majd mikor meglátták mi történik nyugodtan visszamentek munkáikhoz. Ők tudták ilyenkor semmit sem tehetnek. Ha a papnak nem sikerül magától megszabadulnia, akkor ők másnap már nézhetnek új vezető után, ha valaki egyáltalán vezetne egy csoportot halott és megperzselődött nemessel az élén.
Még néhány dörrenést lehetett hallani, majd minden elcsendesült. Halálos nyugalom áradt szét a tájon. Mindenki tudta most kritikus ponthoz értek. Ha Gildesh parancsnok meghalt, akkor jobb, ha itt helyben felkötik magukat. Féltek attól mi történne, ha azt hinnék ők ölték meg. Amilyen gyanakvó a nemesség kicsiny csoportja, bizony kivégeznék őket. Csak előbb rendesen meg is kínoznák a katonákat. Miért kellett nekünk pont egy nemesi vezetőt kifognunk? - gondolták magukban a nyugtalan elfek.
Ekkor megmozdult a sátor ajtaját fedő ponyva és kijött a mezőre Lukar a Thungail - i sámán. Gondterheltnek látszott. A katonák már - már érezték a torkukon a kötél száraz fogását vagy éppen a Nemesi Kivégzési Osztag bárdjának hideg érintését, amikor még egyszer meglebbent a sátor ajtaja és kilépett a térre Gildesh, a főparancsnok. Nem látszott rajta semmi, ami elárulta volna, hogy éppen mi történt, de a katonák tudták Gildesh győzött és most már talán nyugodtan pihenhetnek. Feltéve, ha nem ütnek rajtuk a fosztogató bandák. A királyi különítményeket különösen szerették a porban látni. Most ráadásul még azt is tudják, hogy nemes tartózkodik a tábor határán belül.
- Valószínűleg látogatók lesznek az éjszaka Pere. Készüljön rá, ne aggódjon és engedje őket hozzám! - mondta a parancsnok az őrség kezdetekor az elf lovagnak, aki a kardját már a kezében tartotta. A cerenga - i fegyver aranyozott markolata megcsillant a tűz fényénél. Pere elégedett volt a sorsával. Tudta Gildesh mellett nevet szerezhet magának. Talán kisnemesi címet is szerezhetne, ha sikerülne bebizonyítania rátermettségét. Mindenesetre tudta a vezér számít rá, ezért azonnal járkálni kezdett a sátor körül, nehogy valaki merényletet kövessen el a főparancsnok ellen. Nehezen mondta volna meg mitől fél, hiszen itt nincs veszély - a rablóbandákon kívül persze - ami bajt hozhatna a fejére, de ő mégis szinte rettegett attól, ami éjszaka őrá várni fog. Lassan kialudtak a lángok utolsó foszlányai is és mindenki aludni tért.
Vagyis majdnem mindenki, mert Pere fel - alá járkált a legkisebb neszre is azonnal készen. Az állatoktól nem félt, de érezte ma éjszaka történni fog valami, ami egész életét meg fogja változtatni.
Az erdő nyugalmat árasztott. Valahol egy bagoly huhogott. Pere ettől egy kicsit nyugodtabbá vált, a címer állata - persze ha lenne saját címere - megvédené minden bajtól vagy legalábbis figyelmeztetné előre.
Erre gondolt miközben tovább járkált a sötétben. A bagoly huhogása még inkább megerősítette abban, hogy veszély leselkedik a táborra. Nem tudta megmondani továbbra sem, hogy honnan. Ha legalább tanonc lehetnék. - gondolta, de hamar elhessegette magától a gondolat csíráját is. Szülei a Határvidéken éltek s mikor ő eléggé erőssé vált ahhoz, hogy beálljon valamelyik nagyúrhoz vagy nemeshez, szülei nem haboztak tovább és beadták apródnak Gildesh úrhoz, aki a falujuk és még jó pár falu gazdája, ura és jótevője volt egyben. Nagyon szerette gazdáját Pere és őszintén ragaszkodott is hozzá. Az elfekhez képest Gildesh meglehetősen magasnak születhetett, már ha meg lehet állapítani egy kilencven éves elf nemesnél, akit mindennél jobban köt az udvari, nemesi szépségápolás. Haja sűrűbb volt és rövidebb is, mint a többi elf nemesnek. Feje is kissé gömbölyded volt. A füle ütött el leginkább az elf néptől és emiatt sokan kételkedtek elf származásában. Ugyanis füle teljesen hasonló volt egy humánéhoz. Ha nem tudták volna, hogy anyja Lady Xyn - sokak szerint a király első számú ágyasa - bizony azt is hihették volna, hogy teljesen emberi származású és kidobták volna az Elf Birodalomból még születése napján. Sokak még így is azt rebesgették, hogy mikor Lady Xyn a humánokhoz ment a király kíséretével, összeismerkedett egy humánnal és tőle származik a parancsnok. A Lady természetesen tagadja eme vádakat, úgymond addig nem mondhatja meg ki az apja, míg az el nem vállalja Gildesh - t fiaként. Ez már azóta így folyik, hogy ő megszületett és most talán, hogy ő lett a Déli Királyi Elf Haderő főparancsnoka talán vége lesz hányattatásának és elismerik teljes értékű elfnek.
Erre gondolt Pere, miközben reccsenést halott a háta mögül, de mikor hátrafordult csak egy a feje felé tartó buzogányt látott.
A buzogány annak rendje és módja szerint kiütötte. Ő pedig annak rendje és módja szerint elterült. Annyit látott még, hogy valaki átlép fölötte, de egy szempillantásnyi idő alatt mindent betakart az átláthatatlan sötétség.
Folytatás következik...
Már egy hete voltak úton. Semmi figyelemre méltó nem történt ez idő alatt, bár a rablóbandákkal meggyűlt egy párszor a bajuk. Végül is szerencsésen túlélték ezeket az erőfitogtató próbákat.
Viszont azt is tudta Gildesh, hogy még egy csatában a fáradt katona szörnyen harcol, ezért megállította a kis csoportot:
- Pihenő! Egy órára itt letáborozunk. Pere maga lesz először őrségen, majd Hyrons követi a soron. Állítsák fel a sátrakat és egyenek valamit! Pirkadatkor indulunk.
- Jöjjön velem Lukar! - szólt a sámánnak. Maga elé engedte, majd a nyomában besétált a sátrába.
- Mit óhajtana a királyi sámántól Gildesh parancsnok? - szólt a sátorban a mágus.
- Én tudom, hogy maga remek képességekkel bír kedves Lukar. Azt is tudom, hogy képességei megengednék magának azt is, hogy a király Első Mágusa lehessen. Ezért kérem Önt, hogy segítsen nekem!
- Kegyelmes Syrok király a mi Urunk azzal a megbízással küldött ön mellé , hogy amiben csak lehet, segítsek az ön számára. Tehát mondja nyugodtan, hogy mi óhajt? - fejezte be mondandóját a sámán.
- Rendkívül kínos az én számomra ez. Nem is tudom megfogalmazni, szavakba önteni , hogy mit érzek. Egyszerűen csak érzem, hogy valami nincs rendben körülöttünk. Ezek a fák, a bokrok, a föld, minden azt sugározza, hogy itt valami nem stimmel. De egyedül nem vagyok képes rá , hogy meghatározhassam honnan jönnek felénk ezek az erősugarak. Arra kérném ebben segítsem nekem !
- Egy kezdő tanonc is képes egy erősugár indulási helyének pontos meghatározására. Lehet, hogy nem is olyan erős maga, mint amilyennek mondják. – vágott fennhéjázó mosolyt a mágus.
Azzal fogta magát leült a földre és felvette az Erő kézbenntartásához szükséges üléshelyzetet. Lassan kezdett megvilágosodni körülötte a levegő és valami sistergő hang kezdett hallatszódni. Gildesh természetesen nem ijedt meg, tisztában volt az Erő megragadásának módszerével, elvégre Ő is meglehetősen tehetséges mágus hírében állt. Látta, hogy a mágus egyre jobban küszködik ezért ő is leült a földre és elkezdte az ilyenkor szükséges varázsformulák mormolását. Látta maga mellett, hogy a mágus körül felizzik a levegő és egy varázskisülés a földhöz passzírozza. Néhány percbe úgyis beletelik mire magához tér. - gondolta és folytatta az imát. Épp akkor fejezte be az Erő megragadását, amikor a mágus felébredt.
- Mi történt velem? - kérdezte Lukar, miközben összepiszkolódott ruháját kezdte megtisztogatni.
- Kiütötte egy kisülés és maga orral belevágódott a sárba. Nos, kedves Lukar ezek szerint ön nem üti meg egy tanonc szintjét sem...
- Ez nem volt egyszerű erősugár, már-már elértem az indulási pontot, amikor megütöttek teljes erőből. Épp csak annyi erőm maradt, hogy megszakítsam a kapcsolatot az Erővel... Te jó Erő Forrás!!! - lenézett a medáljára illetve annak utolsó málladozó darabjára, amely egy - két pillanat erejéig még látszott majd eltűnt , mintha soha nem is létezett volna.
- Te jó Erő Forrás!!! - kiáltott fel még egyszer Lukar. Mi történt velem?
- Semmi különös kedves mágus , csupán annyi , hogy Ön egy jól felépített erőtérbe lépett be és ez az erőtér szétroncsolta az ön Erőalagútját, vagyis a medálját. Én is megpróbáltam belépni és engem is visszaütött, csakhogy én nem medál segítségével lépek be egy alagútba, hanem a Tiszta Erő segítségével. Ezért most én Gildesh a Déli Királyi Elf Haderő főparancsnoka, a Kikiálltó csúcs tejhatalmú vezetője és a Tiszta Erő papja belépek az Erőalagútba.
Hirtelen izzani kezdett körülötte a levegő és látni lehetett az erőhullámok terjedését. Hatalmas dörrenés hallatszott és a katonák ijedten fordultak be a sátorba, majd mikor meglátták mi történik nyugodtan visszamentek munkáikhoz. Ők tudták ilyenkor semmit sem tehetnek. Ha a papnak nem sikerül magától megszabadulnia, akkor ők másnap már nézhetnek új vezető után, ha valaki egyáltalán vezetne egy csoportot halott és megperzselődött nemessel az élén.
Még néhány dörrenést lehetett hallani, majd minden elcsendesült. Halálos nyugalom áradt szét a tájon. Mindenki tudta most kritikus ponthoz értek. Ha Gildesh parancsnok meghalt, akkor jobb, ha itt helyben felkötik magukat. Féltek attól mi történne, ha azt hinnék ők ölték meg. Amilyen gyanakvó a nemesség kicsiny csoportja, bizony kivégeznék őket. Csak előbb rendesen meg is kínoznák a katonákat. Miért kellett nekünk pont egy nemesi vezetőt kifognunk? - gondolták magukban a nyugtalan elfek.
Ekkor megmozdult a sátor ajtaját fedő ponyva és kijött a mezőre Lukar a Thungail - i sámán. Gondterheltnek látszott. A katonák már - már érezték a torkukon a kötél száraz fogását vagy éppen a Nemesi Kivégzési Osztag bárdjának hideg érintését, amikor még egyszer meglebbent a sátor ajtaja és kilépett a térre Gildesh, a főparancsnok. Nem látszott rajta semmi, ami elárulta volna, hogy éppen mi történt, de a katonák tudták Gildesh győzött és most már talán nyugodtan pihenhetnek. Feltéve, ha nem ütnek rajtuk a fosztogató bandák. A királyi különítményeket különösen szerették a porban látni. Most ráadásul még azt is tudják, hogy nemes tartózkodik a tábor határán belül.
- Valószínűleg látogatók lesznek az éjszaka Pere. Készüljön rá, ne aggódjon és engedje őket hozzám! - mondta a parancsnok az őrség kezdetekor az elf lovagnak, aki a kardját már a kezében tartotta. A cerenga - i fegyver aranyozott markolata megcsillant a tűz fényénél. Pere elégedett volt a sorsával. Tudta Gildesh mellett nevet szerezhet magának. Talán kisnemesi címet is szerezhetne, ha sikerülne bebizonyítania rátermettségét. Mindenesetre tudta a vezér számít rá, ezért azonnal járkálni kezdett a sátor körül, nehogy valaki merényletet kövessen el a főparancsnok ellen. Nehezen mondta volna meg mitől fél, hiszen itt nincs veszély - a rablóbandákon kívül persze - ami bajt hozhatna a fejére, de ő mégis szinte rettegett attól, ami éjszaka őrá várni fog. Lassan kialudtak a lángok utolsó foszlányai is és mindenki aludni tért.
Vagyis majdnem mindenki, mert Pere fel - alá járkált a legkisebb neszre is azonnal készen. Az állatoktól nem félt, de érezte ma éjszaka történni fog valami, ami egész életét meg fogja változtatni.
Az erdő nyugalmat árasztott. Valahol egy bagoly huhogott. Pere ettől egy kicsit nyugodtabbá vált, a címer állata - persze ha lenne saját címere - megvédené minden bajtól vagy legalábbis figyelmeztetné előre.
Erre gondolt miközben tovább járkált a sötétben. A bagoly huhogása még inkább megerősítette abban, hogy veszély leselkedik a táborra. Nem tudta megmondani továbbra sem, hogy honnan. Ha legalább tanonc lehetnék. - gondolta, de hamar elhessegette magától a gondolat csíráját is. Szülei a Határvidéken éltek s mikor ő eléggé erőssé vált ahhoz, hogy beálljon valamelyik nagyúrhoz vagy nemeshez, szülei nem haboztak tovább és beadták apródnak Gildesh úrhoz, aki a falujuk és még jó pár falu gazdája, ura és jótevője volt egyben. Nagyon szerette gazdáját Pere és őszintén ragaszkodott is hozzá. Az elfekhez képest Gildesh meglehetősen magasnak születhetett, már ha meg lehet állapítani egy kilencven éves elf nemesnél, akit mindennél jobban köt az udvari, nemesi szépségápolás. Haja sűrűbb volt és rövidebb is, mint a többi elf nemesnek. Feje is kissé gömbölyded volt. A füle ütött el leginkább az elf néptől és emiatt sokan kételkedtek elf származásában. Ugyanis füle teljesen hasonló volt egy humánéhoz. Ha nem tudták volna, hogy anyja Lady Xyn - sokak szerint a király első számú ágyasa - bizony azt is hihették volna, hogy teljesen emberi származású és kidobták volna az Elf Birodalomból még születése napján. Sokak még így is azt rebesgették, hogy mikor Lady Xyn a humánokhoz ment a király kíséretével, összeismerkedett egy humánnal és tőle származik a parancsnok. A Lady természetesen tagadja eme vádakat, úgymond addig nem mondhatja meg ki az apja, míg az el nem vállalja Gildesh - t fiaként. Ez már azóta így folyik, hogy ő megszületett és most talán, hogy ő lett a Déli Királyi Elf Haderő főparancsnoka talán vége lesz hányattatásának és elismerik teljes értékű elfnek.
Erre gondolt Pere, miközben reccsenést halott a háta mögül, de mikor hátrafordult csak egy a feje felé tartó buzogányt látott.
A buzogány annak rendje és módja szerint kiütötte. Ő pedig annak rendje és módja szerint elterült. Annyit látott még, hogy valaki átlép fölötte, de egy szempillantásnyi idő alatt mindent betakart az átláthatatlan sötétség.
Folytatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése