Hadész pokla

- Már alig várom, hogy újra a Hadész földjén lehessek!
Siena Castella hangja úgy szólt, mint egy kisgyereké, aki már alig bírja, hogy megkapja a hőn áhított ajándékát.
- Csak érteném, miért olyan különleges az a bolygó?
Ileo Forza, ajkán savanyú mosollyal fordult a doktornő felé.
Siena megrázta a fejét. Gyengéd mosoly suhant át az arcán, miközben magyarázni kezdett.
- Ileo, maga mindig kötekszik. A Hadész maga a paradicsom. Hómezők ameddig csak a szem ellát. Népsűrűség mínusz kettő fő négyzetkilométerenként. Tökéletes helyszín az elhívatott kutatók számára.
A férfi visszamosolygott a nőre, de nem válaszolt. Tudta jól, hogy a doktornő a Földön született, ahol minimum huszonhét milliárdan éltek. Nem csodálta hát, hogy a nő szereti a kihalt helyeket. Ő ellenben a Dertius Alián élte gyermekkorát. A mezőgazdasággal foglalkozó bolygó, egyike volt a galaxis legritkábban lakott planétáinak. Jól emlékezett, mit magyarázott az apja minden kirándulásukkor. A Dertiuson annyira kevesen éltek, hogy a birtokuktól több hétnyi távolságban találkoztak volna csak emberi arccal.
A kutatással kapcsolatban igazat adott az egzotikus nevű nőnek. A Hadész, Föld-típusú bolygóként, illetve mivel épp jégkorszakának derekán járt, az egyik legjobb helyszínnek bizonyult, hogy tanulmányozni lehessen, milyen hatással volt a klímaváltozás a Földre, év tízezredekkel korábban.
Előkereste memóriájából, mit tudott magáról a jéggolyóról. Nagyság adatok, hőmérsékleti megfigyelések, domborzat letapogatás. Semmi olyan adat, ami magyarázatot adott volna a kérdésére.
- Doktornő, nem tudja véletlenül, miért nevezték el Hadésznek úti célunkat?
Siena készségesen válaszolt.
- Éppenséggel tudom, miért. Az első felfedezők, akik a bolygó felszínére léptek, a rideg, sivár, jég birodalmában úgy érezték magukat, mintha a holtak földjén lennének. Csak fokozta ezt a hangulatot az a tény, hogy az egész planéta legmagasabb pontja, a leszálló egységük pilótafülkéje volt. Ezért nevezték el, az ókori Görögország hitvilágának túlvilági istenéről.
Mindketten felnevettek a vicces anekdotán. Ileo felállt a helyéről és a legközelebbi monitorhoz sétált. A közösségi terem nem volt túl nagy, de rendelkezett egypár extra felszereléssel, ami értékesebbé tette hálófülkéjüktől. A hajótesten kívüli világűrt mutató kamera volt az egyik. A hipertéren vágtak át, ennél fogva örvénylő fényeken kívül nem lehetett mást látni odakint, ám Forza szeretett elmerülni a pulzáló fények kavalkádjában.
A hangszórók reccsenése zökkentette ki, nyugodt szemlélődéséből.
- Itt a kapitány beszél. Hét perc múlva kilépünk a hipertérből. Mindenki foglalja el, a számára kijelölt pozíciót. További utasításig várjanak is ott. Köszönöm. Farlan kapitány, vége.
Mindketten felugrottak. Csupán szemeikkel kommunikáltak. Már a hajóra lépésük előtt ismerték egymást, így megértették egymást szavak nélkül is. Mindketten arra gondoltak, hogy a kapitány teljesen humortalan ember.
Többen is elsiettek mellettük. Szerencsére szomszédos helyre voltak beosztva, így tovább beszélgethettek.
- Mióta várt erre a nagyszerű lehetőségre, Siena?
A férfi hangja tettetett komolysággal szólt. Castella ugyanolyan hangnemben válaszolt.
- Közel három és fél éve, doktor Forza.
Felnevettek. Bekapcsolódott a hangszóró a fejük felett.
- Lassítási folyamat megkezdve. Egy perc múlva kilépünk a hipertérből.
A lassulás során fellépő fizikai hatások, percek alatt lefagyasztották a mosolyt mindkettejük arcáról. A székükbe épített gravitációs kijelző folyamatosan nyomon követte mekkora erők hatnak rájuk. A fejlett berendezéseknek hála több száz G erőt is el tudtak viselni, de a terhelés attól, még terhelés maradt. Százkettő G-nél szólalt meg Farlan hangja.
- Kiléptünk a hipertérből. Üdvözlöm önöket a Holtak rendszerében!

Az Hadész állomás a planéta északi sarkkörének és a huszadik hosszúsági kör metszetében húzódott. Ileo hálát adott a sorsnak, hogy ilyen pontosan meghatározták az állomás elhelyezkedését, mivel az állandó hóviharok igencsak megnehezítették a látást. A számítógépek viszont másodpercek alatt kiszámították a pályájukat, a sebességüket, valamint a várható érkezés időtartamát.
Huszonhárom perce voltak már úton. Csillaghajójuk nem lett volna képes landolni a bolygón, mivel nem rendelkezdett légköri hajtóművekkel. Ileo ezt eleinte nem sajnálta túlzottan, ám miután beléptek a légkörbe, egyre inkább fájlalta a hatalmas hajótest nyújtotta biztonságot.
Szállítóhajójuk megállás nélkül rengett, ugrált, a hihetetlen erős légáramlatok hatására. A férfi gyomra többször is összerándult, ahogy fel-le bucskáztak, de még tartotta magát. Nem pont a doktornő előtt akarta megadni magát a tengeribetegségnek. Pláne, hogy a nő nem is látszott megviseltnek. Nyugodtan üldögélt, beleszíjazva ülésébe, bár a szeme időnkénti felvillanása azért tanúskodott némi aggodalomról.
Kettőjükön kívül, további három embert hoztak váltásként a kutatóállomásra. Két technikus mérnököt, s Leona Helstadt klímakutatót. A nő már túljutott élete derekán, ráncos arcán azonban semmiféle érzelem nem tükröződött. Ileo kicsit elszégyellte magát, amiért csak erőfeszítések árán volt képes úgy, ahogy tartani magát.
Kipislogott a kabinjuk ablakán. Jegesre fagyott felületén, alig látott ki, s csupán a hómezők fehére tűnt fel a szeme előtt.
Percekig bámult kifele, s szinte észre sem vette, hogy megérkeztek. A szállítóhajó kecses könnyedséggel szállt le. A landolási zónájukat hóval borított jégréteg fedte, amit csak itt-ott tört meg a fűtőrendszerből felszálló pára.
Alacsony épület álldogált a leszállóhelyüktől pár tucat méterre. Apró, narancssárga ruhába öltözött alakok futottak feléjük. Mellettük tömzsi felépítésű jármű húzott egy vastag csövet maga után. Ileo magában nevetgélt, ahogy leszálltak egy csapásra elmúlt a rosszulléte. Odakint mínusz nyolcvan, kilencven fok lehetett, a hajótestbe azonban kellett a hűtőfolyadék, hogy szinten tartsa a komp reaktorának hőmérsékletét.
Felrezzent álmodozásából, s követte a többieket, akik már elhagyták az üléseiket, s a csomagjaikat pakolták. Mire végzett a pakolással, már csak ő maradt a komp fedélzetén. Sietve mászott ki a többiek után, miután nagy nehezen kinyitotta kesztyűs kezével a hidraulikus ajtót.
Ahogy kilépett, megcsapta a Hadész teljes erejével. A jéghideg szél karomként karmolászta az arcát. A feje búbjáig be volt öltözve, de még így is képes volt áthatolni a maszkján. Sietve lépkedett társai után, akik már az épület előtt várakoztak. Az ajtóban piros overallt viselő alak állt. Amint Forza is odaért hozzájuk, besorjáztak az épületbe. Odabent langyos meleg fogadta az újonnan érkezőket. Csendben letekerték az arcuk elé kötött sálakat, maszkokat, s végre mindenki beleszippanthatott a Hadész tiszta, friss levegőjébe.
A piros overall tulaja is nekivetkezett. Lehúzta a kapucnit is a fejéről. Néhány férfi és nő sietett el mellettük, csomagjaikat kezükben, hátukon cipelve. Egyikőjük sem állt meg, hogy vessen egy utolsó pillantást a bolygóra. Ileo meg tudta érteni őket. Úgy tűnt egyedül Siena doktornő nem érzi furcsán magát, hiszen ő másodjára jelentkezett a kutatómunkára.
- Üdvözlök mindenkit a Hadész állomáson! A nevem, Dimitri Sergecsov. Én volnék ennek a kutatókomplexumnak a vezetője. Ha valakinek kérdése van, forduljon hozzám bizalommal. Azonban kizárólag technikai és adminisztratív kérdésekkel zargassanak. Maguk a kutatók, oldják meg a felmerülő kérdéseket – elvigyorodott. – Kérem, kövessenek!
Végigvezette őket a komplexum területén. Az épület maga csak fogadóállomásként üzemelt. Az igazi állomás a jégfelszín alatt, több tíz méterrel helyezkedett el, egy természetes jégbarlang üregében. Gravitációs liftek vitték le őket a lakószintre. Jobbra-balra ajtók húzódtak, melyeken túl komfortos, de nem túl nagy kényelemmel ellátott szobák húzódtak.
Ileo leült a székébe miután elvállt a többiektől, s gondolkozni próbált. Nem volt biztos benne helyesen cselekedett, mikor elvállalta a Hadész geológusának feladatát. Előhalászta az oldalán függő kulacsát, s magába erőltetett pár csepp vizet.
Furcsa remegés futott végig a testén. Körbepislogott. Nem képzelődött, az egész szoba remegett. Felpattant és a kifutott a folyosóra. Odakint is minden mozgásban volt. A falak, a padló furcsa ritmusra rezgett. Meglepetten hőkölt hátra, amikor apró töréscsík futott végig a padlót helyettesítő jégrétegen.
Siena, Leona és a két technikus is kimeredt szemekkel állt a folyosó közepén. A rengés pár percig folytatódott, majd lassan alábbhagyott. Ileo tisztában volt vele, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a rengéssel. Úgy döntött felkeresi Sergecsovot és feltesz neki néhány kérdést.

Indulni készült, de Siena elkapta a karját.
- Ileo, itt valami nincs rendben. Tudom. Négy éve, mikor először voltam itt, sosem tapasztaltam ehhez hasonlót. Ez a planéta egyike a legcsendesebbeknek. Nem szólva a felszíni viharról. Nem lenne szabad ilyennek lennie. Túlságosan erős, és hosszantartó. Sürgősen beszélnünk kell az igazgatóval.
A lifthez siettek. Nem tűnt sérültnek, így beszálltak. Felvitették magukat az állomás első szintjére, az igazgatói irodába.
Sergecsov nyugodtnak tűnt, mikor beléptek. Az asztala mögötti monitorokat figyelte, de fél szemmel a bejárati ajtót is szemmel tartotta. Mintha várta volna, hogy felkeresik.
Ahogy beléptek a tágas helységbe, az igazgató teljes figyelmével feléjük fordult. Siena rögvest az asztalhoz rohant és rákiáltott az oroszra:
- Mi folyik itt, Dimitri?
- Nyugodjon meg, doktornő! Nem történt semmi szokatlan.
- Semmi szokatlan? Hiszen a bolygó épp az imént rázkódott meg, pedig nem lenne szabad neki. Teljesen kialudt a Hadész. Élettelen.
A nő hangja, értetlenül és felháborodottan csengett. Az orosz felállt, megkerülte az asztalt és eléjük állt.
. Most bizalmas információkat fogok közölni önökkel, így kérem, maradjon hármunk közt, amit hallani fognak – választ sem várva folytatta. – Két évvel ezelőtt kezdődtek ezek az események. Apró rengéseket észlelt a szeizmográfunk. Az átlaghőmérséklet pedig nulla egész kettő tized fokkal emelkedett.
- Egy év alatt? – vonta fel a szemöldökét Siena.
- Nem. Egy hónap alatt – a férfi szavai hallatán, az olasz doktornő szeme kerekre tágult. Láthatólag nagyon meglepődött. Dimitri folytatta. – Mostanra közel öt egész fokkal nőtt az átlaghőmérséklet.
- Valami hatalmas hőforrás lehet az, ami ezt előidézi. A bolygómérések során azt állapították meg, hogy a belső mag kialudt – szólt közbe Ileo.
- Valahol hibázhattak azok az ütődött űrkutatók, doktor Forza. Pár hónappal ezelőtt sikerült végre bemérnünk az állomás műszereivel a rezgések kiindulópontját. Egy vulkán. A jégfelszín alatt van. Még. Szerencsénkre több száz kilométerre helyezkedik el tőlünk, így nincs mitől tartanunk.
- Nem értek egyet – vágott közbe Ileo. – Mint tudja, Mr. Sergecsov, geológus vagyok, így tisztán látom, hogy igenis van mitől tartanunk. Egy ekkora kiterjedésű vulkán, óriásvulkán, képes lehet hatalmas mennyiségű és kiterjedésű jég megolvasztására. A vulkán magmája természetesen nem árthat nekünk, de a felmelegedés, és a kitörés hatása ideáig is elérhet, s el is fog valószínűleg. Akkor pedig itt minden és mindenki úszni fog.
Az igazgató elmosolyodott és megpaskolta geológus karját.
- Önön kívül is dolgoznak itt tudósok, Mr. Forza. Ők megállapították, hogy nem fenyeget közvetlen veszély. Hiszek nekik. Önnek pedig köszönöm, hogy felhívta a figyelmem a lehetséges veszélyekre.
- Én is úgy hiszem, komolyabban kellene venni a veszélyeket, Dimitri! – szólította Siena a keresztnevén az igazgatót, akit még évekkel korábban ismert meg. – Ezek az időjárási anomáliák nem jelentenek jót. Lehetséges, hogy a vulkán máris nagyobb kiterjedésű, mint gondoljuk. Ha pedig így van, akkor a kitörés is hamarabb várható. Azonnal ki kell üríteni az állomást.
- Ezzel már elkéstünk. A komp körülbelül félórája szállt fel. A Csillaghajó, már úton van, hogy elhagyja a szektort. Semmit nem…
Szavait elnyomta a rengés. Az egész bázis megmozdult. A monitorok szikraeső közepette leszakadtak a falról. A székek ugrándozni kezdtek majd felborultak. A két férfi és Siena, alig bírt talpon maradni. Dimitri szemében félelem csillant. A rengés felerősödött, mire mind futni kezdtek a lift felé.

A rengés még erősebbé vált. A lift meg-megakadt mozgás közben. A falhoz kellett támaszkodniuk, ha nem akartak elesni. Felfelé igyekeztek, a fogadó épületbe. Sergecsov útmutatása alapján, ott található a szeizmográf. Lágy zökkenéssel álltak meg. Kiugrottak, s futni kezdtek az irányítóterem felé. A lift mögöttük azonnal elindult lefelé. Ileo értetlenül bámult, egy ekkora kutatókomplexumnak miért csak egy gravitációs liftet építettek?
Felrohantak egy lépcsőn, ami megállás nélkül himbálódzott a súlyuk alatt. Tartópántok csattanását hallották, majd a lépcső alja több méteren lehullott a fölszintre. Épp, hogy felértek az irányítóterembe.
Odabent riadtan futkosó embereket láttak. A legtöbb technikus fiatal, szinte még hallgató korú volt. Sosem tapasztalhattak hasonlót. Sergecsov mutatta az utat, s megálltak a veszettül kalimpáló műszer előtt. Akkora amplitúdókkal járt fel-alá a kijelző, hogy félő volt egyszer csak eltörik és lepattan a földre.
- Ez nagyon rosszat jelent igazgató úr.
Ileo hangja vészjóslóan csengett.
- Ezek a jelek azt mutatják, hogy a vulkán közel állt a kitöréshez. Nincs sok időnk hátra. Legfeljebb négy vagy öt óránk. Azonnal vissza kell hívni a Csillaghajót!
- Van nagy hatótávolságú rádióadónk, Dimitri? – kérdezte Siena.
- I.. igen. Mióta legutóbb itt voltál, kérvényeztünk egyet. Továbbítsanak segítségkérő jeleket a Csillaghajóra! Gyerünk! – kiáltott az orosz, a technikusokra.
A rengés közben csillapodni látszott. Előbb a szeizmográf kezdett lassulni, majd ők maguk is érezni kezdték az enyhülést.
- Legalább két, három óra, míg célba ér az üzenetünk, remélhetőleg, még nem léptek túl a hatósugarunkon – csóválta meg a fejét Dimitri.
- Reménykedjünk. Addig pedig költöztessük föl az embereket a szállásukról, hogy minél hamarabb készek legyenek az indulásra – tanácsolta Siena. A két férfi rábólintott.
Kiléptek az irányítóból, s a leszakadt lépcső maradványain visszacsúszkáltak a földszintre. Riadt, rémült emberek torlaszolták el a gravitációs lifthez vezető utat. Szemmel láthatólag mindenki próbálta menteni magát, s a felszerelését. Az igazgató gyors létszámellenőrzést tartott, majd gondterhelt arccal sietett vissza Sienához és Ileohoz.
- Leona Helstadt nincs itt. Valószínűleg lent rekedt. Azonnal le kell mennünk érte.
Az egyik újonnan érkezett mérnök pár lépésnyire állt tőlük, így hallotta minden szavukat. Gondterhelt képpel lépett hozzájuk.
- Elnézést, hogy közbeszólok, de hallottam, miről beszélnek. Nem lehetséges, amit akarnak. A gravitációs lift aknája beszakadt, épp mikor jöttünk felfelé. Nincs több út, ami levezetne.
Ezer méteren repültek. Az apró siklót kegyetlenül dobálta a szél. Minden egyes erősebb lökéshullám után, azt hitték az utazók, hogy végük van. De a kis gép makacsul törte magát előre. Ileo és pilótája a vulkán felé igyekezett. A geológus látni akarta, hogy tökéletesen biztos lehessen a kitörés időpontjában.
Fél órával korábban indultak útnak. A kis sikló, a kutatók munkáját volt hívatott segíteni. Épp kapóra jött nekik. Ileo nem akart túl magasan repülni, hogy megkímélje a gépet a magas légköri viharzónáktól, ám még ezer méteren is hihetetlen erős szélviharok fogadták kettejüket. Egyre közelebb értek. A viharos szél, a műszereik szerint elérte az óránkénti hétszáz kilométeres sebességet. Kész csoda volt, hogy nem zuhantak le.
Újabb lökéshullám kapta telibe a gépet. A légkör ellenben tökéletesen tiszta és nyugodt maradt. A pilóta kezei őrült virtustánccal próbálták egyenesben tartani a siklót. Ileo elismeréssel nézte mindezt. A műszerek szerint a lökéshullám a gép alját kapta telibe. A tények meggyőzték. A vulkán fölött repültek. Bekapcsolta a gépezet kameráit. Az optikai, infravörös, valamint gravitációs kamera azonnal venni kezdte az alattuk tovasikló tájat. Az adatokat rögtön elkezdte feldolgozni a sikló számítógépe. Az információhullám ledöbbentette Ileot. Az optikai kamera citromsárga villódzást közvetített. A lencsék majd kisültek a megerőltető fényviszonyoktól. Az infravörös kamera még baljósabb képeket vetített elé. Akkora hő tenger hullámzott alattuk, hogy kitöltötte a teljes monitort. Több ezer fokos magma párologtatta a felszíni jégtakarót. Az olvadás során pedig hihetetlen mennyiségű vízpára szabadult föl a légkörbe, ami előidézte a rettenetes viharokat. Nem volt meteorológus, de ennyit még ő is tudott a viharok keletkezéséről.
Nem volt szükség további elemzésre. Szólt a pilótának, hogy sürgősen siessen vissza a kutatóállomásra.

Erősen kellett kapaszkodnia, nehogy lezuhanjon. A falba vert kapaszkodók ugyan nyújtottak némi segítséget, de az idő ugyanolyan jegesre fagyasztotta, mint magát a kürtő falát.
Siena mélyeket lélegezve nyugtatta magát. A jeges levegő késként szúrta a tüdejét, de nem volt ideje pihenni.
Ileo elindult a vulkánhoz, hogy a saját szemével is láthassa. Azt állította, csak így lehet tökéletesen biztos a kitörés időpontjában. Leona ellenben még mindig az állomás fogja volt, s egyedül Sienának volt megfelelő képzettsége ahhoz, hogy egy mentést megkockáztassanak. A Földön amatőr barlangászként szerzett némi tapasztalatot, bár jégbarlangban sosem járt korábban.
Mivel a liftakna beszakadt, Dimitri csak egyetlen utat látott a mentésre. Egy szervizjáratot, amit még a kutatóállomás építésekor vájtak ki. Keskeny és fagyott volt, ám két ember szűken elférhetett benne. Kötelet találtak a fogadóépületben, de mászóvasakat már nem. Szerencséjükre, a hajdani építők ellátták a szervizjáratot kapaszkodókkal.
Ezek segítségével furakodott Siena, egyre lejjebb és lejjebb. Lassan kezdte elérni a lakóegységük szintjét. Magában hálát adott a sorsnak, hogy a szervizjárat nem omlott még be. Ha csak egy pillanatra is beleképzelte magát Leona helyzetébe, kifutott vér a lábaiból.
Alig fél méter átmérőjű csapóajtó nyílott a szintre. Erősen megkapaszkodott a csúszós kapaszkodókba, majd lendületet véve, berúgta az ajtót. Nagyot huppanva ért földet. Megtapogatta sajgó fenekét, s talpra kecmergett. Sűrű sötétség vette körbe. Felkattintotta a magával hozott elemlámpát, s elindult Leona szobája felé. Útközben kellemetlen cuppogó hangot észlelt. Lenézett a talajra, s csodálkozva látta, hogy a jeges padlót, olvadó latyak fedi. Nem értette. A fűtés nem olvaszthatta fel a padlót helyettesítő jégtömböket. Visszafutott a szervizaknához. Bedugta a kezét, majd riadtan vissza is kapta. A falak olvadoztak. Néhány perc alatt érezhetően megnőzz odalent a hőmérséklet. Siena nem volt bolond. Tudta ez csak egy dolgot jelenthet. A vulkán magmája sokkal messzebbre elért, mint Ileo sejtette. Sietnie kellett.
Leona ajtajához sietett, és megkopogtatta az ajtót. Semmi válasz nem érkezett. Dörömbölni kezdett, de erre sem jött válasz. Meg sem próbálkozott az ajtó kinyitásával. A zár teljesen eldeformálódott egy lezuhanó jégdarabtól. A szétszóródott billentyűk feketén sötétlettek a padlón.
Egyetlen lehetősége maradt csupán. Előhalászta azt a kis lézervágót, amit a technikusok kerítettek neki odafent. Elvileg képes volt átfúrni egy jégfalon. Remélte igazuk is volt. Az ajtó melletti falhoz lépett és ráirányította a vörös sugarú lézert. Sercegve párolgott a fagyott víz. Siena örömmel tapasztalta, hogy gyorsabban és jobban halad, mint remélte. Pár perc alatt sikerült akkora lyukat égetnie, hogy átférhessen rajta. A szobában sötét volt. Nagyon sötét. A doktornő viszont rögtön észrevette a fekete testet a fal mellett. Leona Helstadt volt. Már nem lehetett rajta segíteni, egy plafonról leszakadó jégtömb halálra zúzta. Bár nem ismerte túlságosan, megrázta a nő halála. Az öreg hölgy is reménykedve érkezett a Hadészre, s végül a bolygó vált a sírhelyévé.
Siena visszavonult, nem volt értelme maradnia. Átpréselte magát az általa vágott lyukon, s toccsanva lépett ki a folyosóra. Az egész szint úszott a vízben. Az olasz nő fején átfutott a gondolat, hogy a szervizjárat is elázott, de nem akart félni. A felszabaduló adrenalin segített egyensúlyban maradnia. A csapóajtóhoz futott és lassan araszolva mászni kezdett fölfelé. A járat erősen megrongálódott néhány perc alatt. A kapaszkodók több helyen egyszerűen kifordultak a helyükről, ahogy megpróbált támaszt keresni rajtuk. Ha nem lett volna a kötele, már lezuhant volna.
Az utolsó pár métert csak a kapaszkodással töltötte, mivel a többiek, elsősorban Dimitri, egyszerűen felhúzták.
Kérdő tekintetükre válaszul, csak megrázta a fejét.
Zárásként Ileo is befutott, lihegő pilótájával egyetemben.
- Mennyi időnk maradt? – kérdezte a nő.
- Nagyobb a baj, mint hittem. Alig egy óránk maradt a kitörésig.

Mindannyian a leszállópályán tolongtak. A pár órával korábbi jeges felület, úgy elolvadt, mint a mikrohullámú sütőbe helyezett fagylalt. Nyúlós cseppekben szakadt rájuk az eső. Alig húsz perce kezdett el esni, olyan intenzitással, hogy a látótávolság alig két méterre csökkent.
Siena és Ileo, a pálya szélén térdeltek és bámulattal szemlélték a természet vad erejét. Ahol korábban sima jégfelület húzódott, ott csipkés taréjjal szegélyezett hegyvonulatok húzódtak. Ahogy a jég és hó olvadni kezdett, úgy tűnt elő a bolygó igazi arca. Fenséges és félelmetes látványt nyújtott. A bázisuk az esőzés kezdete előtt omlott össze. Jelüket többé nem továbbította a nagy hatótávolságú adó, de nem aggódtak miatta, hiszen a bázis koordinátái szerepeltek a Csillaghajó központi számítógépében.
Az idő ellenben nagyon fontos volt számukra. Ileo kalkulációja szerint alig fél órájuk maradt még a robbanásszerű kitörés előtt.
- Ha szerencsénk van, akkor a robbanásszerű kitörés csak a bolygó felét fogja elsöpörni – Ileo hangjából cseppnyi irónia sem áradt. – Ha nincs szerencsénk, a vulkán az egész bolygót fortyogó pokollá változtatja. Ebben az esetben nem kell aggódnunk, pillanatok alatt elégünk.
- Hülye, geológus poén. Sosem fogom megérteni – élcelődött Siena, bár legszívesebben összeesett volna a fáradtságtól.
Robaj csapta meg a fülüket. Olyan hang volt, mintha kipukkant volna valami. Ileo füle már hallotta ezt a hangot, de nem vulkán kitöréskor. Örömében nagyot ugrott és átkarolta az olasz doktornőt.
- Megmenekültünk! Ez a komp hangja! – ujjongott tovább.
Szavai mindenkibe új reményt csepegtetettek. Egy perc elteltével mindannyian hallották a leszállóegység motorjának zúgását, s a hajtómű pukkanását. A transzporter örökkévalóságnak tűnő másodpercekig lebegett a célpont fölött, míg mindannyian biztonságos távolba húzódtak a hajtómű fúvókáitól.
Ahogy kinyílt a hidraulikus ajtó özönvízszerűen kezdtek áramlani befelé az emberek. Dimitri, Siena és Ileo maradtak utoljára. Az orosz igazgató vetett egy utolsó pillantást Hadész valódi arcára, majd sietve bemászott a gépbe. A két olasz másodpercekkel később követte.
Felszálláskor már nem hallották a komp hangját. A szélvihar és a becsapódó vízcseppek milliárdjai, minden más zajt elnyomtak.
Nyaktörő ívben indultak el. Dimitri, Ileo és Siena a pilóta fülkébe ment, hogy tájékoztassák a pilótákat a helyzet súlyosságáról. A két olasz meglepetésére, Farlan kapitány vezette a gépet. Arcukat látva elmosolyodott:
- Senki nem volt olyan őrült, hogy önként vállalkozzon az evakuálásra.
Hatalmas robbanás remegtette meg a hajót. A lökéshullám másodpercekkel később érte el a szökési pályán mozgó kompot. Farlan gyors mozdulatokkal püfölte az irányítópultot, hogy a lehető legnagyobb teljesítményt hozza ki a hajtóművekből. Dimitri valamit mormogott a fogai között, míg Siena és Ileo a műszereket tanulmányozták. Ileo sejtése valósággá vált. A vulkán kezdte bekebelezni a planétát. A kilövellő magma több ezer méteres magasságokba emelkedett, de nem volt lehetősége lehűlni, mivel az egész atmoszféra forrt a hőségtől.
A hajótest kezdett összeroppanni a külső hőhullám hatására. Alig maradt idejük hátra. Farlan a fogát csikorgatva, izzadtságban úszva kormányozta a kompot.
Hirtelen csönd lett. A robbanások alábbhagytak. Ileo nem szólt semmit. Várt. Várta a mindent elemésztő, utolsó kitörést.
A kapitány nyelt egy hatalmasat. Kijutottak a világűrbe. Geo szinkron pályára álltak a bolygó körül. Alattuk, több száz kilométerre fortyogott Hadész, veszett dühében.
- Nézzétek!
Hadész kitátotta száját. A hatalmas, több ezer kilométer átmérőjű vulkán utolsó leheletét is a világra köpte.
Ileo szólalt meg:
- Hadész megmutatta valódi arcát. Megmutatta a poklát.